A DÖK tevékenysége a 2019/2020-as tanévben

 

DIÁKÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ

 2019/2020-as tanév

 

 

Szeptemberben a Diákönkormányzat megtartotta évi rendes alakuló ülését. Megbeszéltük és elfogadtuk az éves munkatervet, a házirendet és megválasztottuk a vezetőket.

Az elmúlt tanév diákközgyűlésein meghozott döntéseket felelevenítettük. Tisztáztuk és kijelöltük a „zöld” képviselő feladatait.

Beosztottuk a 2019/2020-es tanév felelőseit az iskola dekorációját illetően.

Beindítottuk a papírgyűjtést, és a tisztasági versenyt. Az autómentes napról kerékpártúrával emlékeztünk meg. Suli túrára mentünk Szentendrére.

Bolhavásárt szerveztünk.

Októberben megemlékeztünk nemzeti ünnepeinkről. Az Állatok Világnapja alkalmából vendégül láttuk Hanga Zoltán a Fővárosi Állatkert szóvivőjét.

A novembert Márton napi esti lámpás felvonulással kezdtük. Karácsonyi készülődésünk adventi kézműves délutánnal, mézeskalács sütéssel tettük hangulatossá. Luca napi vásárt tartottunk.

A DÖK igyekezett segíteni az iskolai események megszervezését és lebonyolítását.

 

A második félév a digitális tanrend bevezetéséig igen rövidre sikeredett. A farsangi ünnepségünket még meg tudtuk tartani. Sikeres alsós és felsős bulit szerveztünk. A kicsik ötletes jelmezekkel készültek, a felsősöknek diszkót rendeztünk. Külön öröm volt számomra, hogy idén a diákok maguk vállalták a zeneválogatást és a hangosítást.

 

Bernáthné Szabó Judit

 a Diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus